Ez a belépő. Egy hipotézis, négy állítás, a határai, és az, mi cáfolná meg. A teljes bevezető ennek a hét-nyolcszorosa — oda innen vezet tovább link.
Egyetlen mondatban: instabil állapotban fraktálobjektumok metszetei jönnek létre; ezek vetületei alacsonyabb dimenziókban szingularitásként jelennek meg; és ahol ezek visszatérnek önmagukba, ott iterálnak.
A fizika ma külön határokként kezeli a fénysebességet, a Planck-hosszt, a határozatlansági relációt és a Bekenstein-korlátot — mindegyiket saját levezetéssel. Az ISI azt kérdezi, hogy nem ugyanannak az egyetlen határnak a különböző dimenziókból látott vetületei-e. Ez kérdés, nem állítás, és a keretrendszer arra készült, hogy ezt a kérdést mérhetővé tegye.
Képzelj el egy háromdimenziós tárgyat, amely két különböző fal elé kerül. Az egyik falon kör a árnyéka, a másikon négyzet. Aki csak a falakat látja, két külön dolgot ír le, és két külön szabályt talál rájuk. Az ISI ugyanezt gyanítja a fizikai határokról: nem különböző törvények, hanem ugyanannak a szerkezetnek a vetületei — a különbség abból jön, melyik dimenzióból nézünk rá. Az analógia egy ponton sántít, és ezt érdemes kimondani: itt nem egyetlen tárgy vetül, hanem metszetek hálózata, és a vetítés maga is része a jelenségnek.
A keretrendszer nem egyforma erősségű mondatokból áll. Az alábbi négy a mag, mindegyik mellett ott a bizonyossági fok.
Egy detektálható részecske azonos szinguláris részsokaságok metszetével. Ez a Core négy axiómájának elseje: definíció, amelyre a többi épül, nem mérési eredmény.
Egy részecske nem „benne van vagy nincs" egy dimenzióban: a részvétele tört értékű. Ebből adódik, hogy a foton azért mozog c-vel, mert hiányzik belőle a tömeg-részvétel.
Két lehetetlenség marad egymás mellett: megállni nem lehet, megérkezni sem. Ami marad, az az iteráció. A K5-tétel ezt bizonyítja is: a konvergencia véges lépésben soha nem ér célba.
Az ISI-ben nincs önálló idődimenzió. Ez a keretrendszer olvasata, nem kísérleti eredmény — kísérletek (Barontini, zeptoszekundum, top-kvark) összeegyeztethetők vele, de nem bizonyítják.
Ez a szakasz ugyanolyan fontos, mint az előző, és a hosszabb anyagokban általában elsikkad.
Egy hipotézis annyit ér, amennyi kockázatot vállal. Az ISI tizennégy számozott predikciót tart nyilván; a belépőbe három olyan került, amelynél a cáfolat módja ma is elérhető technológia.
Ha a sötét anyag WIMP-annihilációként igazolódik — sűrűségnégyzetes jellel és éles tömegvágással —, az ISI kollektív, folytonos spektrumú olvasata megdől. A Fermi 20 GeV-es gamma-haló elemzése élő teszt.
Az attoszekundumos és zeptoszekundumos metrológia a QED-en túli maradékot mér. Ha ez a maradék nincs, vagy nem a jósolt módon skálázódik, a fraktáltér sűrűség-állítása elesik.
Az önmásoló rendszereknek négy szimbólumnál kevesebbel nem szabadna működniük. Egy stabil, kétszimbólumos önreplikáló rendszer megdöntené a tételt.
Van olyan eredmény is, amelyet az ISI előre rögzített konzisztencia-tesztként kezel: ha a Tsirelson-korlátot bármely energián túllépnék, az a keretrendszer geometriai alapját vinné el.
Innen három irány nyílik, aszerint, hogy megérteni, ellenőrizni vagy bekapcsolódni szeretnél.
Hipotézisalkotó, szakmai bírálat előtti keretrendszer. A formális definíciókat, a levezetési célokat, az értelmezéseket és a tesztelhető predikciókat külön jelöljük: ahol az oldal értelmezést ad, ott az nem bizonyíték, és ahol predikciót, ott meg van adva, mi cáfolná. Az aktuális munkaváltozat az ISI Core v5.0; a korábbi verziókból visszavont állításokat a változásnapló és az érintett szakaszok jelölése tartalmazza.